Gyors navigáció:
> Esztergom Bevezető
> Hogyan utazzunk
> Mit nézzünk meg
> Mit csináljunk
> Hol együnk és igyunk
Ez a kis város, Esztergom, a Duna partján, kb. 50 km-re északnyugatra Budapesttől található. Komárom-Esztergom megyében fekszik. A Mária Valéria híd köti össze Esztergomot a túlparton levő, szlovákiai Štúrovo várossal. Esztergom volt Magyarország fővárosa a 10.századtól a 13. század közepéig és egyben királyi székhely is volt IV. Béla uralkodásáig. Esztergom a római katolikus egyház prímásának székhelye Magyarországon. A városban találahtó a Keresztény Múzeum, Magyrország legnagyobb egyházművészeti gyűjteményével. Továbbá a lélegzetelállító katedrális, a Bazilika, az ország legnagyobb temploma.
Néhány vonat köti össze Esztergomot és a Budapest Nyugati Pályaudvart. Vonattal 1½ órát vesz igénybe az út. Több busz is jár erre, amelyek keresztül mennek Visegrádon és Szentendrén is. Párkányból (Štúrovo) Esztergomba gyalogosan a Mária Valéria hídon keresztül lehet eljutni. 20 – 30 percet vesz igénybe az út. Nyáron, innen hajóval is el lehet jutni Budapestre.
Cím: 2 Szent István tér Esztergom 2500
Telefonszám: + 36 (33) 411-895
A Bazilika az ország legnagyobb temploma. A főoltár fölött Mária menybemenetelét ábrázoló 13 méter magas és 6,5 méter széles festmény található. A Bakócz kápolna a bazilika déli részén épült. A templomhoz tartozó kripta nevezetes egyházi személyek és történelmi alakok végső nyughelye, amely egyben jelentős zarándokhely is. A kilátás a kupolából lélegzetelállító látványt nyújt.
Nyitvatartás:
6:00 – 18:00
A belépés ingyenes.
Altemplom
Nyitvatartás: 09.00 - 16.30
Belépő: 100 HUF
Kupola
Nyitvatartás: 09.00 - 16.30
Belépő: 200 HUF
Toronyharang
Nyitvatartás: 09:00 - 16.30
Belépő: 200 HUF
Főszékesegyházi Kincstár
A Bazilika fenti szobáiban a Kincstár egyedi mesterműveit csodálhatják meg az idelátogatók. Ez a gazdag egyházi gyűjtemény nemcsak Magyarország hanem világszerte híres. A gyűjtemény legjelentősebb darabjai az Árpád-korból származó koronázási kereszt és a Mátyás kálvária, amely aranyból készült és gyöngyökkel van díszítve.
Nyitvatartás:
Március 1-től – Október 31-ig: 9:00 – 16:30
November 1-től – December 31-ig: Kedd-Péntek: 11.00-15.30, Szombat-Vasárnap: 10.00-15.30
Zárva van: Jan-Feb, Dec 24.-25. , Nagypéntek, Nagyszombat
Belépő:
Felnőttek: 450 HUF; nyujdíjasok, diákok, gyerekek: 220 HUF; családok: 1000 HUF
Főszékesegyházi Könyvtár
A legrégebbi egyházi könyvtár Magyarországon. 250,000 könyvet tartalmaz, beleértve az antik kódexeket és az őskori nyomtatványokat.
A látogatók az Árpád kori paloták maradványait csodálhatják itt meg.
Cím: 1 Szent István tér, Esztergom 2500
Telefonszám: +36 (33) 415-986
Nyitvatartás:
Április 1. – Október 31.: 10.00 - 18.00
November 1. – Március 31.: 10.00 16.00
A múzeum hétfőnként zárva van.
Belépő: ingyenes
A kastély második emeletén található. A múzeum gazdag festmény- és szoborgyűjteménnyel büszkélkedhet. Középkori szobrok valamint olasz és nyugat-európai eredetű művek is találahtóak itt.
Cím:Mindszenty tér 2, Esztergom 2500
Telefonszám: +36 (33) 413-880
Nyitvatartás:
Március 1.- Március 24.: 10.00-től 17.00-ig
Március 29.- Október 30.: 10.00-től 18.00-ig
November 2.- December 31.: 11.00-től 15.00-ig
Januárban és Februárban hétfőnként, Március 25.-én, Március 29-én, Május 17-én, November 1-én, December 24.-25-én
Speciális nyitvatartás: Március 15., Március 26-28., Május 1., Május 15.-16., Augusztus 20., December 26., December 31., Január 1.
Belépő: 500 HUF (csökkentett ár: 250 HUF)
Egyik oldalról a Duna, másik oldalról hegyek ölelik körbe a Vízivárost, amely jellegzetessége a kéttornyos templom. A Víziváros onnan kapta a nevét, hogy a Kis- and Nagy Duna partján épült. A Duna partján sétalva még mindig megcsodálahtóak az erődítményei, falai és bástyái.
A múzeum épülete a Vízivárosban található.
Cím: Mindszenty tér 5, Esztergom 2500
Telefonszám: + 36 (33) 412 185
Nyitvatartás:
9.00 - 17.00
Hétfőnként zárva van.
Belépő: Felnőttek: 100 HUF; Diákok, Gyerekek 50 HUF
A múzeum hivatalos elnevezése: Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum. A kiállított tárgyak az egész ország területéről származnak. Esztergom központjában található. Írásos dokumentumokat és tárgyakat egyaránt őriz az ország természeti forrásairól.
Cím: Kölcsey F. utca 2, Esztergom 2500
Telefonszám: +36 (33) 500-250
Nyitvatartás:
Novembertől Áprilisig: 10.00-től 16.00-ig
Májustól Októberig: 10.00-től 18.00-ig
Zárva van keddenként és januárban
Belépő:
Felnőttek: 300 HUF; Csökkentett ár 100 HUF; Jegy családok részére: 600 HUF
Kitűnő magyar költő, Babits Mihály múzeuma. A költő emlékét őrző múzeum valamint a híres autogram-fal rengetek turistát vonz ide.
Cím: 15 Babits Mihály utca (Előhegy), Esztergom 2500 Telefonszám: +36 (33) 312-185
Nyitvatratás:
11.00 - 17.00
Hétfőnként zárva van.
Belépő:
Felnőttek: 100 HUF; Diákok, Gyerekek: 50 HUF
Barokk kálvária található itt, klasszicista stílusú kápolnával. A kápolna az Eszergomért halált halt hősök emlékére készült.
Két úszómedence és egy klasszista hotel, Fürdő Szálló található a hegy lábánál.
A hegy északi részén pedig a barokk Szent István kápolna áll.
Esztergomban a nyári legforgalmasabb időszak aGizella Napokkal kezdődik május elején és folytatódik a pünkösdi vássárral.
A kultúrális élményt a kastélyszínház előadásai és a Bazilika koncertjei biztosítják.
Esztergomi nyári fesztivál (2007 Július 30-Augusztus 20) klasszikus zenei és jazz koncertek bő kínálata.
Esztergom az első magyar király, Szent István emlékére rendezett ünnepséggel mond búcsút a nyárnak, augusztus 20-án.
Cím: Szent István tér 4.,
Tel: (+36 33) 313 495
A Bazilika alatt található étterem magyaros és nemzetközi ételekkel várja vendégeit.
Cím: Batthyány utca 9.
Tel: (+36 33) 412 420
A csülökből készített ételkülönlegességek mellett hal- és vadétkek, szárnyas specialitások és vegetáriánus ételek közül válogathatnak.
Cím: Pázmány Péter utca 21., a történelmi Vízivárosban
Tel: (+36 33) 311 212
Cím: 2500 Esztergom, Babits u. 4.
Tel: +36-33-412-456
Cím: 2500 Esztergom, Dobozy Mihály u. 11.
Tel: +36-33-414-153
Cím: 2500 Esztergom, Szent Tamás u. 1.
Tel: +36-33-520-860
© Mary´s Utazási Iroda, 2009. Minden jog fenntartva.